Pócz Pincészet

Gyakran hallani, hogy „In vino veritas”, azaz „Borban az igazság”. Na de honnan is ered az a mondás, és mit is jelent pontosan?

Az „In vino veritas” egy latin közmondás része. Azért csak a része, mert az eredeti mondás folytatódik is: „In vino veritas, in aqua sanitas”, ami azt jelenti: „A borban igazság van, a vízben a józan ész”.

A mondást ifjabb Plinius, azaz Caius Plinius Caecilius Secundus 1–2. századi római író írta, aki elsősorban a fennmaradt levélgyűjteményéről (Epistulae), illetve Traianushoz írt dicsőítéséről híres. Ezzel az író azt szerette volna kifejezésre juttatni, hogy az emberek elveszítik a gátlásaikat, amikor bort isznak, ezáltal szabadon fejezhetik ki magukat, és sokkal valószínűbb, hogy az igazat mondják, illetve hogy felfedik hátsó szándékaikat, vágyaikat, és beszélnek titkos gondolataikról. Ellenben ha vizet iszik az ember, akkor jobban tud átgondolt, racionális döntéseket hozni.

Hasonló mondások több kultúrában és nyelvben léteznek, pl. görögül is van megfelelője.

A római történetíró, Publius Cornelius Tacitus is leírta, hogy a germán népek direkt azért ittak a tanács ülésein, mert úgy vélték, hogy alkoholos befolyás alatt senki sem tud hazudni.

Hérodotosz görög történetíró, a „történetírás atyja” írásaiban utalt arra, hogy a perzsáknak volt egy szabálya, mely szerint a kábult állapotban hozott döntéseket józanul kell átgondolni. Igaz, későbbi szerzők ezt megkérdőjelezték, mivel szerintük pont fordítva volt: ha józanul döntöttek, akkor alkoholos befolyás alatt még egyszer mérlegelniük kellett.

 

A modern korban, napjainkban is érdekes megvizsgálni a különböző országokat, nyelveket, mit tartanak erről a témáról.

  • A dánok, a hollandok és a spanyolok pl. úgy mondják, hogy a „Gyerekek és az ittas emberek az igazat mondják.”
  • A spanyolok még azt is mondják, hogy „Ivás után mindenki a véleményét mondja,” illetve hogy „Amikor a bor bejut, kijön a titok.”.
  • Az angolok szerint „Amit a józanság elrejt, az ittasság felfed,” de azt is mondják, hogy „Egy becsípett ember szavai egy józan ember gondolatai.”
  • A franciák is hasonlóképpen gondolják: „Amit a józan a szívébe rejt, azt a pityókás kimondja.”
  • Az oroszok mondása is hasonló: „Ami a józan ember eszében van, az az ittas nyelvén.”
  • Az izlandiak úgy tartják, hogy „Az ital kihozza a belső énedet”.
  • A németek szerint „Az ittas száj világgá kürtöli az igazságot”.
  • Egyes afrikai területeken az a mondás járja, hogy „Az igazság a pohárban van,” illetve hogy „Az alkohol nem hazudik.”
  • A japánok szerint „Az alkohol felfedi az igazi érzéseket.”
  • A filippínók még tovább mennek: „Az igazság az ivás maga.”
  • A kínaiak pedig azt mondják: „A bor után feltör az igaz beszéd.”

FröccsMind nagyjából ugyanarról szól, igaz? Aki becsíp, az kimondja az igazat. Azt az igazságot, amit akár udvariasságból, jólneveltségből nem mondott addig ki, vagy nem akarta megbántani a másikat, akár szánt szándékkal addig eltitkolt. Egy biztos, hogy az ésszerű mértékű borivás – azon kívül, hogy egy igen kellemes társasági tevékenység, de egyedül is lehet élvezni, lazulni, vagy épp filozofálni, – feloldja a gátlásokat, feszélyezettséget, önbizalmat és bátorságot ad, és „tiszta terepet” egy-egy őszinte beszélgetéshez, viták és nézeteltérések tisztázásához, vallomások meghozatalához, vagy szimplán ahhoz, hogy jól érezd magad.

Ha pedig a mondásban lévő ellentmondást szeretnénk feloldani: „A borban igazság van, a vízben a józan ész”, akkor talán a legjobb megoldás egy jó fröccs.