A borvidék története:

Somogy megye szőlő és bortermelésének évezredes hagyományai vannak. Az egykori Pannónia urai, a rómaiak terjesztették el a szőlőművelést, erről régészeti leletek is tanúskodnak. A honfoglalás után, már a 11. századból találunk szőlővel kapcsolatos feljegyzéseket (Siófok-Kiliti).

Somogy megye címerét (benne a szőlővel) 1498-ban adományozta II. Ulászló király. Az adománylevél szerint: “….ebben a vármegyében olyan bőségesen van bor, hogy az országunk leggazdagabb vármegyéihez lehet számítani.”

A 14. – 15. században fellendült a szőlőtermesztés, de ezt a 150 éves török megszállás megszakította.

1767-től a Mária Terézia féle urbáriumok meghatározták a borkimérés jogát: a jobbágy Szent Mihály napjától (szeptember 29.) Szent György napjáig (április 24.) szabadon mérhette ki saját termelésű borát.

A filoxéra a borvidék szőlőit sem kímélte, a szőlők több mint fele kipusztult. Az 1950-es évekig a szőlők nagy része a kis területtel rendelkező parasztgazdaságok tulajdonában volt. Ez idő tájt hozták létre a Balatonboglári Állami Gazdaságot, hogy szőlőtermesztő hagyományokra alapozva magas biológiai értékű szőlő-szaporító anyagot állítson elő a szőlőrekonstrukcióhoz. Első lépésként a nemzetközi gyakorlatban már bevált, úgynevezett világfajtákat hozták be Franciaországból, Németországból (Sauvignon, Semillon, Chardonnay, Muscat Lunel, Tramini, Zöldveltelini, Rajnai Rizling, Pinot Noir, Merlot, Cabernet Sauvignon és Franc), de helyet kaptak a perspektivikus hazai nemesítésű csemege- és borszőlő fajták is.

A 90-es évektől a tulajdonosi szerkezet átalakult a borvidéken. Sorra alakultak a családi pincészetek, melyek új szemlélettel, új művelési eljárásokkal hatalmas minőségi ugrást jelentenek a borvidék fejlődése szempontjából.